Hogy mi szükséges egyhetes vitorlástúrához az Égei-tengeren? Napfény, némi szél, jókedv, hajók, és persze hajósok. Szerencsére az ötödik MiSTER-regattán mindez adott volt.

Idén 10 csapat vállalta a kihívást, hiszen a görög vizek kevésbé ismertek a főként a Balatonhoz, az Adriához szokott magyar vitorlázók számára.

Visszatérő csapataink, az Interline, a Con-Ex Press, a Fefo, a Kvazar és a MiSTER mellett új résztvevőként üdvözölhettük a Mercedes-Benz, a Drink Team, a PCWare, a Danubius Rádió és a Fujifilm legénységét.

Így utólag bevallhatom, volt néhány gombóc a torkomban az induláskor, hiszen első ízben vettük az irányt Görögország felé. Nehezítette a dolgunkat, hogy a közel 90 fős mezőnyt nem egyszerű egyetlen menetrendszerű repülőjárattal a célállomásra juttatni. Az athéni repülőtéren még sötétben szálltunk a buszba, de a napkeltét és a reggel szép óráit már az Akropolisz lábánál, egy vendéglő teraszán üldögélve élhettük át. Innen indultunk tovább, hogy bevásároljunk egy hétre való ellátmányt a hajókra. Ez volt az első próbatétel, hiszen csapatonként 6-8 embernek kellett közös nevezőre jutnia abban, hogy miből mennyit tegyenek a bevásárlókocsikba. Sikeresen vették az első akadályt, és némi logisztikai továbbképzés után végre elindulhattunk a kikötő felé.

Athén Kalamaki nevű kikötője nem szép. De nekem nagyon tetszett. Magunkba szívhattuk azt a semmi máshoz nem hasonlító illatot, ami csak a tengeri kikötőket jellemzi. Átvettük és bepakoltunk a Bavaria 44-esekbe, szerencsésen megérkeztek szárazföldi úton a szponzorok készletei is. Köszönet érte a Wunderlich Pincészetnek, a Szentkirályinak, a Siónak, a Metaxá-nak, a Ferrerónak és nem utolsósorban a szállító cégnek, a Cent-R Line Kft.-nek.

Ami pedig a versenyt illeti, az útvonalat úgy terveztük, hogy az Athéntől délre, délnyugatra fekvő szigeteket érintsük, melyek egyébiránt az athéni városlakók kedvenc hétvégi kirándulóhelyei, és fantasztikus hangulatuk van. Eleinte attól tartottam, hogy a görög kikötők szerényebb szolgáltatásai kedvét szeghetik az adriai kikötőkhöz szokott magyar csapatoknak, de ez a félelmem egyáltalán nem igazolódott be. Sokkal közelebb éreztem magam a természethez, az egész regatta görögös hangulatához jobban illettek a szigetek régebbi építésű kikötői és azok szolgáltatásai. Tehát az útvonal: Athén-Aegina-Poros-Spetses-Hydra-Perdika-Athén.

A MiSTER-regatta első szakasza Athénből Aegina szigetére, ill. kikötőjébe vezette a mezőnyt. A szél nem kényeztetett el bennünket. Ez egyébként - kinek szerencsére, kinek sajnos - az egész hétre jellemző volt. Tehát a gyenge szélben az első versenynapot a Drink Team nyerte a Kvazar és a Fujifilm csapata előtt. Aegina szigetén, ahogy más görög szigeteken is, egymást érik a tengerparton a családias éttermek, tavernák. Az első közös vacsora olyan hangulatban telt, hogy az egész sziget a csodájára járt, ugyanis Bakóczy Kálmán és Koós János - alias Nagypapi - közös előadása még a szomszéd éttermek különböző nemzetiségű vendégeit is lenyűgözte, nem beszélve a regatta mezőnyéről, akik végigénekelték és -táncolták az estét.

A második szakasz: Aegina-Poros. A gyenge szélben nagy taktikai csata dúlt, itt már a vitorlázás finomságai voltak a döntőek, a kitartás, a türelem, a szélcsíkok megkeresése, stb. stb. Az első helyen nem kis meglepetésre az idén debütáló Mercedes-Benz csapata végzett, megelőzve a Drink Team és a Con-Ex Press csapatát. Az est fénypontja a vacsora volt, ahol grillezett tenger gyümölcseit szolgáltak fel nekünk bőséges adagokban. Az este csendes borozással folytatódott a hajók fedélzetén.

A harmadik szakasz Porosról Spetses szigetére vezetett minket. A versenyről csak annyit, hogy délelőtt még nem sokat néztünk ki az időjárásból, de délutánra bejött az évszázados vagy évezredes megfigyelés, és befújt egy 4-es 5-ös szél, ami élvezetes vitorlázássá varázsolta a kezdeti "lötykölődést". A csapatok a befutó után úgy megmámorosodtak a kellemes széltől, hogy közülük kettő nem vette figyelembe a sziklazátonyt jelző bóját! Egyikőjük még átfért, de a MiSTER-csapat hajója fennakadt sziklazátonyon. Bajban ismerszik meg az ember, a mezőny minden csapata példásan viselkedett, segített a bajba jutott hajónak. A görög motorosok is hamar a helyszínre érkeztek, és hathatós segítségükkel sikerült kiszabadítani a mezőny egyetlen Bavaria 49-esét fogságából.

Másnap délelőtt Porost magunk mögött hagyva Hydra felé vettük az irányt. A rajtot halasztani kellett a szél hiánya miatt, de aztán szerencsére megszántak minket az istenek, és bár mérsékelten, de feltámadt a szél és elindulhatott a mezőny. Segítőnk, Antoniosz Asszimakosz nagy tengeri tapasztalatát dicsérte, hogy egyáltalán befuthattunk, mert éppen csak átfújta a szél a hajókat az előre hozott képzeletbeli rajtvonalon. De ez nem szegte kedvünket, töretlenül motoroztunk az általam valaha látott legkisebb kikötő felé. Hajóink görög módra kötöttek ki, az első két-három hajó a kikötőhelyre állt, a többiek pedig rájuk kötöttek. A napi eredmények kihirdetésénél a győztes Con-Ex Press csapat a MiSTER legénységének ajánlotta kupáját, és ezzel a képzeletbeli fair play díjat is kiérdemelték.

Hydráról Aegina nyugati oldalán fekvő kikötője felé, Perdikára indultunk. Ezen a szakaszon már a szélre sem lehetett panasz, mert ideális körülményeket és izgalmas versenyzést hozott. A kikötőbe érve minden hajónk talált helyet, és egy látványos motoros gumicsónakversenyre is sor került a Fefo és a Kvazar csapat jóvoltából.

A verseny utolsó napján Perdika kikötője előtt volt a rajt igen gyenge szélben, ennek ellenére a csapatok többsége végig küzdötte a távot. A kikötő bárjában tartott vacsora után volt a díjkiosztó, ahol az első 3 helyezett csapat átvehette kupáit. Az Interline csapat úriemberekhez méltó kedves gesztussal köszönte meg a szervezők, és a görög segítőnk munkáját.

A verseny összetett eredményei alapján a győzelmet a Drink Team szerezte meg Nyereményük 1-1 Police vitorláskaróra a BTech jóvoltából. A második helyen remek teljesítménnyel a Mercedes-Benz csapata végzett, akik először vettek részt vitorlásversenyen. Nyereményük 1-1 BenQ-Siemens S-68 mobiltelefon. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Con-Ex Press csapata állhatott fel. Kiegyensúlyozott teljesítményük meghozta gyümölcsét. Nyereményük 1-1 Metaxa- és 1-1 BTech-ajándékcsomag. A csapatok nyereményeiket a MiSTER-regatta záró rendezvényén, a Barabás Villában vehették át.

Ez a túra nem jöhetett volna létre a főszponzor segítsége nélkül. A Kristóf Szalonok támogatását mindannyiunk nevében köszönöm. Az Euphorie Travel Express részéről is rengeteg segítséget kaptunk a szervezésben és lebonyolításban, köszönet érte Gallasz Lajosnak.

A verseny végén többen kérdezték, hogy lesz-e jövőre is MiSTER regatta? Ha a szervezési nehézségekre, a befektetett munkára és a sok idegeskedésre gondolok, akkor egyértelműen nemmel válaszolnék. De ha felidézem a tenger illatát, a görög szigetek semmi máshoz nem hasonlító hangulatát, a barátságos görög embereket, az esti vacsorákat az önfeledten táncoló, éneklő vitorlázókat, a hajókon töltött éjszakai borozásokat, beszélgetéseket, akkor a válaszom egyértelműen igen.