Beszámoló
Az idei évben a szokásosnál korábban került megrendezésre a MiSTER CLASSiC™ veteránautó-verseny, hiszen a naptárban most szeptember hetedikét és nyolcadikát kellett “kisatírozni” az Oldtimer Szuperkupa® résztvevőinek. Aki ezt megtette, és még nevezett is, az tisztában volt azzal, hogy erre a versenyre nemcsak a megmérettetésért érdemes eljönni, hanem az útvonalért, a hangulatért, a kulináris élvezetekért is.
Szikrázó napsütésben autózta végig a közel 500 km-es útvonalat a mezőny, mely újabb és eddig nem látott területeket járt be. Évről évre elhangzik ez a – most már sztereotípiának is beillő – mondat: Ez volt eddig a legszebb! A szépségnek “ára van”, ugyanis a legcsodálatosabb utak általában a szerpentineken és nagy szintkülönbségek között találhatók. A tervezés során bizony megfordult a szervezők fejében, hogy egy-két (nagyon idős vagy gyenge motorral rendelkező) auto vajon végig tud-e majd menni? A legjobban minden versenyzőtárs a legkisebb és egyben leggyengébb BMW 600-nak szorított. A kisautót uraló hölgyek, nevezetesen dr. Solymosi Tünde és dr. Máté Kinga megmutatták a “fiúknak”, hogy nem kell aggódni. Sőt, azon túl, hogy utol sem lehetett érni Őket, még egy szakaszgyőzelmet is begyűjtöttek.
A MiSTER CLASSiC™ egyre népszerűbb külföldön is, hiszen már nemcsak Ausztriából, hanem Csehországból is érkeztek csapatok a versenyre. Sok hazai újonc páros is rajthoz állt, akik – a szervezőkhöz eljuttatott köszönőlevelek tanúsága szerint – csodálatos élményként, egyben egy új hobbiként aposztrofálták az MC-t. Természetesen idén is harcba szálltak a Ferrari Owners’ Club Hungary tagjai a vándorkupáért, és ahogy eddig, idén sem volt rossz látvány egy Ferrari-konvoj, pláne ilyen környezetben:
Az Olimpia évéhez méltóan a szervezők hatalmas érmekkel készültek. Több kategóriában is osztottak díjakat, melyek közül a legöregebb autók kategóriájában (MC FAV) idén is a Berta család lett az első, az 1942-es Willis Jeep-pel.
A Ferrari Owners’ Club vándorkupájára 2012-es dátummal Péter Attila és Varga László neve került fel.
Az OPEN kategóriát a cseh Albert Pance – Pavel Mika páros nyerte az 1983-as Jaguar XJ12-vel, az ezüstérmet Barkó Imre – Barkó Iliász (Mercedes-Benz 560 SL, 1988), míg a bronzérmet a Sipos Ferenc –Siposné Farkas Zsuzsanna kettős (1979-es Chevrolet Camaro) vihette haza.
A csapatversenyben az “A-csapat” diadalmaskodott, melynek tagjai: Farkas Zoltán – Mészáros Margit (Opel GT 1900, 1970), Mautner Hajnal – Takács Vivien (Mercedes-Benz 220, 1973), és Simkovics Miklós – Giczy Tünde (Citroën DS20 Pallas, 1971)
A SZUPER kategóriában a bronzérmek Noszvai András – Noszvai Anna (NSU 1000C, 1971), az ezüstérmek Tóth Gábor – Dr. Gerges Gábor (Mercedes-Benz 450 SL, 1973), míg az aranyérmek a Török László – Török Gréta (Porsche 911 Targa, 1973) páros nyakába kerültek.
A MiSTER CLASSiC abszolút helyezettjei: bronzérmes lett a Szabó Endre – Gömöri Melinda (Mercedes-Benz 230 SL, 1966) páros, az ezüstérem Erdélyi Zoltán – Erdélyi Zoltánné Csilla (Jaguar 420 Sovereign, 1968) nyakába került. A versenyt az 1957-es Porsche 356A–val induló Gál Isván – Zelenák Melinda páros nyerte.
Jövőre sok újdonság várható a MiSTER CLASSiC™-on. A legfontosabb talán az, hogy Bükfürdőnek az eddigieknél jóval nagyobb szerepe lesz, hiszen akár versenyközpontként is debütálhat.