Beszámoló
A 14. alkalommal megrendezett MiSTER CLASSiC veteránautó verseny rajtjánál sok újságíró és számtalan TV stáb gyülekezik. A Büki Gyógyfürdő előtt nagy a hőség de a főszervező sorban mindenkinek felvilágosítást nyújt és nem meglepő módon, szinte ugyan azokra a kérdése válaszol türelmesen és szűnni nem akaró lelkesedéssel.
Majd üde színfoltként, az egyik vicclap zsurnalisztája feltesz egy különleges kérdést: „szóval mit is kell tudni a MiSTER CLASSiC veteránautó versenyről”? A nem várt kérdésre - tekintettel a lap tematikájára - a főszervező a következő információval tudott szolgálni:
Ez az a verseny, ahova lehetőség szerint olyan autóval kell nevezni, amiben a ragyogó napsütéses időben minimum 40 fokra melegszik a hőmérséklet nem is törődve azzal, hogy körülötted félmeztelenül rohangálnak. Az sem baj, ha az autó nem megy végig a versenyen de legalább egy zászlóval letörlik a szélvédőt.
És hogy ötvözve legyen a technikai sport a testmozgással, még mielőtt a versenyzők nekivágnak a naponta előírt 250 Kilométernek, jógáznak is kicsit, hiszen kényelmetlen és unalmas lesz az autózás ... viszont sok lesz a kaja.
Újításként már nem is számít a navigálás és a századmásodpercre mért feladatok teljesítése, inkább minél több gyereket kell felvenni egy-egy iskolánál. Az új szabály szerint ahány gyerek befér a kocsiba, annyi plusz pontot gyűjthetnek a versenyzők.
Ha ez a kihívás nem lenne elég akkor a rendezők minden lehetséges eszközzel csőbe húzzák a versenyzőket,
és a nevezések elbírálásánál ügyelnek arra, hogy a parkolásnál is egyszerű dolguk legyen a résztvevőknek, akár egyszerre is kitudjanak szállni az autóból egy-egy idő ellenőrző állomásnál, anélkül hogy egymásra nyitnák az ajtót.
Nem csoda hát, hogy ebben a hibbant kavalkádban a versenyzők egy idő után maguk is megpróbálják megzavarni társaikat hamis információkkal.
Végül extra feladatként érdemes olyan rendszámmal érkezni, melynek számjegyeinek összege kiadja a sofőr - ezen a versenyen betöltött - életkorát, így elnyerhető egy egyedi 70-es rajtszám is akár...
A természetesen korántsem ennyire flúgos futam díjkiosztóját a versenyközpontként működő Hotel Caramellben tartották a szervezők, ahol több kategóriában osztottak díjakat. A csapatverseny győztese a FUXI csapata lett: Ertl Ferenc – Ertl Katalin (BMW E30 318i, 1990), Cselényi József - Cselényi Panni (Mercedes-Benz 190 SL, 1960), Kálló Zoltán – Széplaki Szilvia (Mercedes Benz 450 SLC, 1978)
Az Open kategóriában csak Mercedes Benzzel lehetett a dobogóra kerülni. A harmadik helyezett páros Berényi Marcell – Berényi Judit (Mercedes Benz 280 SL, 1970)
második helyezettje dr. Molnár Csaba – Molnár Tancsik Tímea (Mercedes Benz 220, 1973)
A kategória győztese pedig Czellér Balázs – Czellérné Bogáncs Tünde lett (Mercedes Benz 250, 1976)
A Szuper Kategória bronzérmese a többszörös Osztrák bajnokcsapat, Fritz Jirowsky – Gerhard Soukal (Alfa Romeo 2000 GTV, 1971)
ezüstérmese, Kálló Zoltán – Széplaki Szilvia (Mercedes Benz 450 SLC, 1978)
győztese pedig Kuglicz Ákos – Molnár Szandra lett az 1974-es sárga MG B- vel.
A Verseny abszolút értékelésében a dobogó képzeletbeli harmadik fokára Gál István – Juhász Zsuzsanna álhatott (Porsche 356 A, 1956)
a második helyen a többszörös Szuperkupa bajnok csapat végzett, Erdélyi Zoltán – Erdélyi Zoltánné Csilla (Jaguar XK140, 1956)
míg a versenyt, Janzer György – Janzer Szonja páros nyerte az 1972-es 2101 Zsigulival.
Ha lesz még média érdeklődés és a versenyzők is úgy gondolják, akkor találkozunk 2017 -ben Bükfürdőn a 15- dik alkalommal. És ez tényleg nem vicc :)