Beszámoló
Szeptember 2. és 5. között harmadik alkalommal rendezte meg a Chronoswiss magyarországi képviselete és a MiSTER magazin® kiadója a Chronoswiss-MiSTER Hungária Classic Veteránautó túrát a Mercedes-Benz főtámogatásával, a SZTÁR fM és a PestiEst médiatámogatásával.
A rendezvény egyik szervezőjeként és a túra résztvevőjeként hasznos tapasztalatokat és felejthetetlen élményeket szereztem. Íme, egy elfogult beszámoló egy navigátor szemszögéből.
Szeptember 2-án déltől regisztrálták a résztvevőket a Hotel Villa Medici különtermében. Érkeztek is sorban a nevezett csapatok Németországból, Ausztriából, Svájcból és persze Magyarországról. A rendezők nem kis örömére kb. a mezőny egy harmada élt a gyakorlási lehetőséggel. Ebből is leszűrhettük, hogy komoly versengés, igazi küzdelem várható.
Szeptember 3-án, pénteken reggel 8 órától 1 percenként rajtolt el a közel 80 oldtimerből álló mezőny a veszprémi Betekints-völgyben felállított rajtkapuból. Az 1935 és 1976 között gyártott veteránautókra a két túranap alatt mintegy 500 km-es táv várt a Bakony és a Balaton-felvidék regényes útjain.
A túra hangulatát meghatározta, hogy a külföldi versenyekhez hasonlóan, az útvonal mentén lakók apraja és nagyja hangos tetszésnyilvánítással fogadta az elsuhanó autócsodákat, mint pl. - a teljesség igénye nélkül - Alfa Romeo Spider, Alvis, Austin Healey, BMW, Citroen, Daimler, Dodge Dart, Ferrari, Fiat Dino, 500-as Combi és 850-es, Ford Mustang és Capri, Innocenti Mini Cooper, Jaguar, Lagonda, Marcos, Mercedes-Benz, MG, Morris, NSU, Opel Manta és GT, Peugeot 304 Cabrio, Porsche, Skoda Felicia, Sunbeam Alpine, Toyota Corolla, Triumph, Volvo, VolksWagen, Willys Jeep valamint Zsiguli.
A túra első napján a mezőny a Veszprém, Betekints-völgy-Szápár-Bakonybánk-Rábaring-Ravazd-Pápa, Sportcsarnok-Bakonybél-Veszprém, Continental -Veszprém, Betekints-völgy útvonalat teljesítette. A napi feladatok között az igazi megmérettetést a századmásodpercre mért ügyességi szakaszok jelentették, melyek az idén nehezebbek, fifikásabbak, nagyobb felkészülést igénylők voltak. Az etapok fantázianeveinek megfelelően a veterán autók végigrobogtak a Malév felszállópályáján, reptéri lendületet vettek Szentkirályszabadján, köröztek a Rábaringen, mely a gyorsaságot kedvelők csemegéje volt, átszelték a Kerekerdőt, elfáradtak a Mercedes Duplában, ezt kipihenték a Pmt Árnyasligetben, és végül teszteltek a Continentalnál.
Majosházi Péter és csapata a professzionális időmérés és az ügyességi pályák kijelölése terén sikeresen tett eleget az évről évre növekvő követelményeknek. A feladatok kellően nehezek, érdekesek voltak, és komoly koncentrációt igényeltek mind a vezető, mind a navigátor részéről.
Annak ellenére, hogy a járgányokat tulajdonosaik remekül felkészítették a túrára, néhány autónak akadt műszaki problémája, hiszen a kb. 250 km-es táv és a gyakran emelkedőkkel tűzdelt útvonal rendkívüli módon igénybe vette az oldtimereket, de végül minden induló szerencsésen célba ért. Az egyik Mercedes-Benz Pagodának pl. kiesett a kereke - szerencsére kis sebességnél -, de hála a mezőnyt kísérő szervizcsapatnak és a túratársak segítőkészségének, kis késéssel be tudta fejezni a napi távot.
Az első nap után többen úgy éreztük, hogy akár a dobogó sincs elérhetetlen távolságban, és együtt latolgattuk az esélyeket a vacsoránál, és fogadkoztunk, hogy a második napon még jobb teljesítményt fogunk nyújtani. Ennek csak a tapasztalat mondott ellent, mely szerint a második napon minden csapat rontani szokott. Titokban persze mindenki abban reménykedett, hogy ilyesmi csak riválisaival fordulhat elő.
A második napon Veszprém, Betekints-völgy -Alsóörs-Köveskál-Kapolcs-Balatongyörök-Öcs- Veszprém, Betekints-völgy útvonal várt a csapatokra. Nem kis meglepetésre közvetlenül a rajt után a résztvevők kb. 20%-a nem talált ki Veszprémből, legalábbis elsőre, így a mezőny eleje összetorlódott, és emiatt a csapatok késésbe is kerültek. A kezdeti bizonytalanság után sikeresen teljesítették az etapot, és megkezdődhetett a küzdelem a rendkívül izgalmas ügyességi szakaszokon. Az oldtimerek nekilendültek a Hegyi versenynek, fürödtek a T-Mobile-vízparton, tanultak az Iskola utcában, lazítottak a Játszótéren, felkapaszkodtak az Anda Present szerpentinen, teljesítették a Páros kilométert, kémlelték az égboltot a Radisson SAS csillagvizsgálóban, és végül begurultak a célba a MiSTER lejtőn.
Ez a nap sem volt eseménymentes, akadt, aki az első napi itiner szerint kezdte el teljesíteni a távot, de szerencsére időben észbe kapott és csatlakozott a mezőnyhöz.
Az idei CMHC nagyon szoros küzdelmet hozott. A dobogós helyezésekért a legjobb magyar csapatok és a tavalyi győztes német páros versengett. A végeredményt az esti díjkiosztó vacsorán a Betekints Hotel Éttermében hirdették ki, mely szerint a tavalyi győztes Hanns Werner Wirth-dr. Ursula Schmitt páros megvédte bajnoki címét. A második helyen, a legjobb magyar csapatként Ilkovits Ádám és Marosi György végzett. A dobogó harmadik fokára Szegvári Viktor és Szatmáry Szabolcs állhatott. Gratulálunk nekik!
A versenyen hagyomány, hogy a CMHC szervezői különdíjakat is odaítélnek. A legjobb női csapatnak a Mautner Hajnal és Janzer Andrea kettős bizonyult. A legjobb magyar vegyes páros díját Tabányi Sándor és Lukács Mercédesz szerezte meg. A legöregebb magyar autóval nevező Erdélyi Zoltán és felesége is kiérdemelt egy különdíjat, hiszen az 1935-ben gyártott Morris 8 csak nagy erőfeszítések árán tudta teljesíteni az emelkedőkkel tűzdelt útvonalat. Nem maradhatott el a legpechesebb csapat díja sem, melyet Berta István és felesége vehetett át, mert az 1942-es gyártmányú Willys Jeepet szállító tréler kereke a versenyre tartva kiesett, és így csak trélercserével tudták folytatni útjukat Veszprémbe.
A díjak kiosztása közben elhangzott egy fontos bejelentés, miszerint a Chronoswiss-MiSTER Hungária Classic Veteránautó-túra 2005-ben két külön rendezvénnyé válik. Természetesen a szervezők jövőre is támogatják, segítik egymás munkáját, és a két esemény egymást erősítve továbbra is számít az oldtimeresek egyre növekvő táborára.