Beszámoló
A MiSTER CLASSiC veterán autó verseny immár hatodik éve rajtolt el Sopronból, hogy nyugat-Magyarország, valamint Burgenland legszebb tájai randevúra hívják a különleges élményekre vágyó versenyzőket. A résztvevők illően magukra öltve különleges autóikat, kacéran vágtak bele a régi-új kapcsolatba. A csábítás idén sem volt sikertelen, a páratlan 2 nap alatt harmóniába került az idő és az ember, az élmény és elvárás és szinte eggyé vált a természet és a technika.
A versenykiírásnak megfelelően oldtimerek és youngtimerek is rajthoz álltak, azonban most először (és talán nem utoljára) új masinák indulását is engedélyeztük, hiszen meghívásra került a Ferrari Owners Club Hungary, melynek tagjai szép számmal képviseltették magukat a rendezvényen. Az újoncként rajthoz álló Ferrarik, kiegészülve a veterán márkatársakkal különleges látványt nyújtottak már a péntek délelőtti gyakorlás helyszínén is.
Az Oldtimer Szuperkupa™ 5-dik és egyben utolsó fordulóján még bármi megtörténhetett a dobogós helyek tekintetében. A tét tehát nagy volt, az élmezőny komolyan felkészült a megmérettetésre. Ennek súlyát nem tévesztettük szem elől, ezért visszafogott de a MiSTER CLASSiC-ra jellemző feladatokat tartalmazó itinerrel, valamint a már megszokott vidámsággal és jó hangulattal indítottuk útjukra a versenyzőket.
Az útvonal, részben már ismerős partnerként adta át magát a versenynek de a szelestei új autópálya szakasz "ártatlanságát" az MC mezőnye vette el. Az ide vonatkozó ősi illemszabály szerint, elsőnek a seniorok (oldtimerek) majd a fiatalok (youngtimerek), végül az újoncok (Ferrarik) hajthattak végig ezen az autópálya szakaszon.
Ahogy különbözőek vagyunk, a beavatás is másként történt. Ki finoman és elegánsan....
.....ki igen határozottan és keményen tette magáévá a Magyar Aszfalt kacér testét.
A különleges élvezet után jól jött egy kis pihenő, bio-üzemanyag feltöltés és természetesen az élmények személyes megbeszélése. Mindennek a Danubius Health Spa Resort **** - Bük adott teret és lehetőséget, hogy utána egész estig bírják az iramot a versenyzők. Lassacskán beesteledett mikor a mezőny befutott Sopronba.
Másnap korán reggel már várták a versenyzőket, az új kihívások. Aki még az éjszakát is megnyújtotta az nem csak csillagokat láthatott.. mert látni való akadt "Bhőőőőőő"ven.
Az október első napjainak időjárása idén is kitűnő partnere volt a rendezvénynek, az igazi élményautózást csak az 1/100-as feladatok és az esetleges gyenge eredményt közlő sms-ek zavarhatták meg. De a mezőny csak haladt rendületlenül és meg sem állt Stegersbachig ahol idén már a harmadik alkalommal élvezhettük az 5 csillagos Balance Resort vendégszeretetét és kitűnő konyháját. A tapasztalt résztvevők tudták, hogy vár rájuk a kulináris élvezetek netovábbja, így a hotel egyik szobájában felállított időellenőrző állomáson nem is késlekedtek mihamarabb kezelni a menetlevelet.
Maguk mögött hagyva az 5 csillagos élményeket, a vezető, a navigátor és az autó 3-as egységét, a csapatoknak újra 1-é kellett kovácsolniuk. Ezen prímszám sorozat utolsó elemét nem is olyan könnyű megteremteni. Pláne ha jönnek a titkos és váratlan feladatok.
A két nap alatt teljesített több mint 500 km után a mezőny befutott a soproni Alphaparkhoz. Ekkor már sejteni lehetett az eredményeket is de még mindig nem lehettek benne biztosak a versenyzők. Az izgalom érthető volt, hiszen ezen a versenyen dőlt el végül, hogy 2010-ben ki lesz az évad Oldtimer Szuperkupa™ bajnoka, kik szerzik meg a következő szezonra az 1-től 10-ig tartó dicsőség rajtszámokat.
A versenyközpontként 5-dik éve funkcionáló Hotel Fagus **** -ban a gálavacsorát követően publikussá váltak az eredmények is. A MiSTER CLASSiC, FIVA B minősített verseny, melyen a FIVA G kategóriát Marosi György és Marosiné Vincze Ágota (Alfa Romeo Giulia Super 1,6 - 1973), míg a FIVA F kategóriát Erdélyi Zoltán és Erdélyi Zoltánné Csilla (Jaguar 420 Sovereign - 1968) nyerte.
Az egész éves csapatversenyben a JaCiVo team vihette haza a díjat, melynek tagjai: Dr. Ladányi Tamás - Kováts Balázs (Citroen DS 23i Pallas - 1973), Tajthy Attila - Janoczky Mónika (Volvo Amazon Gt - 1966), Erdélyi Zoltán és Erdélyi Zoltánné Csilla (Jaguar 420 Sovereign - 1968)
Youngtimer kategóriában, Kiss Norbert - Varga Attila (Mercedes-Benz 280 E - 1977) szerezte meg az idei különleges kupát,
míg a Ferrari kategóriában Zámbó Attila - Kovács Miklós (Ferrari Mondial - 1993) vitrinjét díszíthetik a tűzpiros egyedi kupák.
A Ferrari Owners Club Hungary, "házi versenyét" a bruttó eredmény alapján Kulcsár Tibor - Turbucz Erika (Ferrari California - 2009) nyerte,
A nettó számítások eredményeként pedig Péter Attila- Karikás Tamás (Ferrari 430 Scuderia - 2007) diadalmaskodott.
A MiSTER CLASSiC 2010 verseny abszolút győztese, egyben az idei év Oldtimer Szuperkupa™ Bajnoka: Erdélyi Zoltán és Erdélyi Zoltánné Csilla (Jaguar 420 Sovereign - 1968) lett.
Ismét megköszönjük a versenyzők részvételét, partnereinknek a támogatását és ezúton is gratulálunk a nyerteseknek! Találkozzunk jövőre ismét MiSTER CLASSiC-on, 2011.szeptember 23-24 én! Pétervári Zoltán főszervező